A hazai egyetemek közül a BBTE továbbra is legelső helyen szerepel a BRICS & Emerging Economies Rankings 2017 rangsorban

2016. november 30-án a Times Higher Education (THE) közzétette a BRICS vezető fejlődő országok – Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika – és a feltörekvő gazdaságú országok egyetemeinek rangsorát (BRICS & Emerging Economies Rankings 2017).

A romániai egyetemek közül újból legelső helyen szerepelt a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE), és a felmérésben részt vevő mintegy 300 egyetem közül a 132. helyre került.

A jászvásári Alexandru Ioan Cuza Egyetem és a Temesvári Nyugati Tudományegyetem a 200. helyre került, a Bukaresti Tudományegyetem a 251–300. helyen szerepelt. Az országból csak az említett négy egyetem jutott be a mostani a rangsorolásba. A Times Higher Education rangsora egybecseng az Egyetemi Metarangsor 2016-os eredménnyel, amelyben a BBTE szintén országos első helyezést ért el. A Román Oktatási és Kutatási Minisztérium által közzétett Egyetemi Metarangsor 2016 felmérés nemzetközi rangsorok alapján készült, amelyek összeállításakor elsősorban akadémiai kritériumokat vagy mutatókat vettek figyelembe.

Phil Baty, a THE World University Rankings szerkesztőjének nyilatkozata a mostani rangsorról és a BBTE által elért helyezésről: „Nem könnyű bekerülni a BRICS & Emerging Economies Rankings 2017 rangsorba, amelynek összeállításakor szigorúan és igényesen ugyanazt a 13 teljesítmény-mutatót alkalmaztuk, amelyet a World University Rankings globális rangsor esetében is. Az intézményeknek bizonyítaniuk kell azokat a magas teljesítmény-szabványokat, amelyek az oktatásra, a kutatásra, a nemzetközi perspektívára és a tudástranszferre vonatkoznak, ugyanakkor versenybe is kell szállniuk más élvonalbeli egyetemekkel több mint 50, feltörekvő gazdaságú országból. Ebben a kategóriában csak a legjobb egyetemeket vesszük figyelembe, tehát önmagában rendkívüli teljesítménynek számít a legelső 300 közötti helyezés a rangsorban, és ehhez gratulálunk a Babeș–Bolyai Tudományegyetemnek!”

A The Times Higher Education World University Rankings 13 mutató figyelembevételével állította össze a rangsort: az oktatás minőségét (oktatási környezet), a tudományos kutatások területén elért eredményeket (publikációk száma és színvonala), ezek hivatkozásának gyakoriságát (a kutatás hatékonysága), a nemzetköziséget (oktatók, hallgatók és kutatók), valamint az üzleti környezetből származó bevételeket (tudástranszfer) is mérik.

A rangsor megtekinthető az alábbi oldalon.

logo