Dr. Ercsey-Ravasz Mária – fizikus, tudományos kutató a BBTE Fizika Karán

Maria-Erecskey-Revesz

 

 

 

 

 

 

 

 

Kérdezett Daniel David egyetemi tanár, a BBTE rektorhelyettese

  1. Kérem, mutatkozzon be röviden.

Ercsey-Ravasz Mária vagyok, és jelenleg tudományos kutatóként dolgozom a BBTE Fizika Karán. 2008-ban védtem meg doktori disszertációmat kettős doktori vezetés mellett, részben itt Kolozsváron, a BBTE-n fizikából, ahol Néda Zoltán professzor volt a tudományos irányító, részben pedig a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológia Karán, ahol Roska Tamás professzor irányított. Kutatási területeim nagyon szerteágazóak, elsősorban interdiszciplináris projektekben dolgozom. Már a doktori tanulmányaim idején megkezdett fontos kutatási irányvonal az analog computing-hez kapcsolódik, valamint olyan dinamikus rendszerekhez, amelyeket nagyon bonyolult optimalizálási problémák megoldásában használnak. Egy másik kutatási irányzat a hálózatok tudománya, amelyet különféle interdiszciplináris szakterületek esetében alkalmazunk. A legfontosabb érdeklődési terület az idegtudomány, ahol a hálózatelméletet felhasználhatjuk az agyszerkezet megértéshez. Lehet, hogy egyesek azt mondanák, amivel én foglalkozom, az már nem fizika, de én mégis hiszem azt, hogy fizika – ez az én mottóm. Azt gondolom, hogy a matematikától a biológiáig, az információs technológiától a közgazdaságtanig bármelyik szakterület számára hasznos lehet az, ahogyan egy fizikus egy bizonyos rendszert tanulmányoz.

  1. Kérem, mutassa be röviden az akadémiai megvalósításokat, eredményeket

Hároméves amerikai posztdoktori kutatómunka után visszajöttem a BBTE-re, ahol Marie Curie posztdoktori ösztöndíjjal folytattam kutatásaimat, és a román állam által finanszírozott Fiatal Kutatócsoportok programjának vezetője voltam. A kutatóprojektek során több jelentős eredményt is sikerült felmutatnunk. Már jó néhány éve együttműködöm a Lyoni Őssejt- és Agykutató Intézet dr. Henry Kennedy kutató által vezetett neuroanatómiai kutatócsoportjával és az egyesült államokbeli Notre Dame Egyetem (Indiana) Fizika Karán működő Hálózattudományi Interdiszciplináris Központ (iCeNSA) vezetőjével, Toroczkai Zoltán professzorral, aki posztdoktori irányítóm volt. Kutatásaink célja volt, hogy az agy szerkezetét tanulmányozzuk, főként a különböző funkcionális területek közötti kapcsolódásokat. 2013-ban társszerzője voltam a Science folyóiratban megjelent tanulmánynak, amelyben az legutóbbi évek kutatási eredményeit foglaltuk össze: Cortical high-density counterstream architectures”. Fizikusként a mi feladatunk (Toroczkai Zoltánnal) az agykutatók által kapott kísérleti adatok elemzése és modellezése volt. Kimutattuk, hogy a kapcsolatok száma az egymáshoz közeli agyterületek között a legnagyobb, és ez konzisztens módon (matematikailag leírhatóan) csökken a távolság növekedésével. Ennek az egyszerű távolsági szabálynak az alapján egy olyan modellt készítettünk, amely az agy funkcionális területei hálózatának több tulajdonságát is feltárta. Ezeknek a kutatási eredményeknek a részleteit a Neuron című rangos folyóiratban közöltük: Ercsey-Ravasz et al., Neuron 80(1), 184, 2013.

  1. Milyen jövőbeli akadémiai tervei vannak?

A közelmúltban lettem a BBTE tudományos kutatója, így csak kutatással foglalkozhatom, ez volt a vágyam mindenkor. Szeretném az általam vezetett kutatócsoport létszámát megnövelni, majd a következő évben szeretném megszerezni a habilitációs fokozatot, hogy doktoranduszokat is irányíthassak. De legfőképpen az idegtudomány területén akarom folytatni kutatásaimat, pillanatnyilag ez vonz a legerősebben. A hálózatok tudománya felhasználható az agy funkcionális hálózatainak elemzésére is, és azt hiszem, ez olyan jelentős eredményeket hozhat, amelyek segítségünkre lehetnek bizonyos agyi feldolgozási funkciók megértésében, illetve olyan fontos tulajdonságok és elemek megtalálásában, amelyek módosulnak a neurológiai betegségek esetében. Ezen a téren a legkisebb előrelépés is jelentőssé válhat.

  1. Miért választotta a BBTE-t?

Az én esetemben inkább így szólna a kérdés: miért választottam Romániát?

A doktorátus befejezése után egy jó kutatói állásajánlatot kaptam a Notre Dame Egyetemen (az Amerikai Egyesült Államok legjobb 25 egyeteme között szerepel) dolgozó Toroczkai Zoltán csoportjában, így férjemmel együtt kimentünk Amerikába. Ott a Fizika Kar keretében működik a Hálózattudományi Interdiszciplináris Központ (Interdisciplinary Center for Network Science and Applications vagy iCeNSA) Toroczkai Zoltán professzor vezetésével. Az ott töltött három esztendő alatt valójában érdekfeszítő és nagyon eltérő projektekben dolgoztam. Szakmai szempontból ez egy nagyon jó befektetés volt számomra, érdekes és fontos tapasztalat, hogy egy teljesen eltérő világot is láthattam. Racionálisan nehéz megmagyarázni, hogy miért is akartunk visszatérni. Jó volt a kint eltöltött három év, meglátogattuk Chicago-t, New York-ot, Boston-t stb. Mégsem tudtuk elképzelni azt, hogy végleg ott maradjunk. Az egy másik kultúra, amelyről úgy éreztük, hogy nem válhat sajátunkká. Természetesen hiányoztak a szüleink, a barátaink, az európai városok is. Annyira jólesik nekem Kolozsvár főterén sétálni, amikor arra gondolok, hogy Amerikában, ahol mi laktunk, még járdákat sem lehetett látni. Amikor visszaérkeztünk Kolozsvárra, egyértelmű volt, hogy a legjobb választás a Babeș–Bolyai Tudományegyetem kutatójaként dolgozni. Az volt az álmom, hogy csak a kutatással foglalkozhassak, és ez most valósággá vált. Remélem, hogy továbbra is jelentős eredményeket sikerül felmutatnom.

  1. Egy rövid üzenet a BBTE közösségének?

Sok olyan fiatal van, aki egy külföldi doktori vagy posztdoktori képzés után szeretne hazatérni. Azt hiszem, jobban kellene figyelnünk arra, hogy visszahozzuk őket. Nagyra értékelem az egyetem azon kezdeményezését, hogy kutatói állásokat hirdetett meg, hiszen a városban található kutatóintézetek nagyon specifikus szakterületeket fednek le. Ha szeretnénk növelni az egyetem presztízsét, az alapkutatások területén is elébb kell lépnünk.

Kutatói honlap és szakmai önéletrajz elérési útvonala:

http://sirius.phys.ubbcluj.ro:33380/ercsey-ravasz/index.html

http://ercsey-ravasz.adatbank.transindex.ro/belso.php?a=oneletrajz&k=78

 

Toate articolele din categoria
Excelență în cercetare