Indul a BBTE Mentor Klub

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem idén második alkalommal szervezi meg a Mentor Klubot, amely az egyetem Magyar Tagozatának egyik tehetséggondozó tevékenysége.

A programsorozat célja, hogy a hallgatók a megszerzett tárgyi tudás mellett személyes készségeiket is hatékonyan fejleszteni tudják. A szakmai siker szempontjából manapság az úgynevezett soft skillek legalább olyan fontosak, mint a szakmai, az egyetemi tanterv keretében viszont jellemzően csak utóbbi fejlesztésére nyílik lehetőség.

A Mentor Klub többek között olyan készségek elsajátításához nyújt segítséget, mint a hatékony időgazdálkodás, tárgyalástechnika, stresszkezelés, személyes arculatépítés vagy tanulástechnika. Az októbertől májusig tartó programsorozat alatt a résztvevők 10 különböző témakörrel ismerkedhetnek meg. Emellett az idei programot két hétvégi képzés is színesíti.

A Mentor Klub szakiránytól független várja azon hallgatók jelentkezését, akik a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen alap- vagy mesterképzésen folytatják tanulmányaikat. A jelentkezéshez a Mentor Klub weboldalán található regisztrációs űrlapot szükséges kitölteni, valamint a kért dokumentumokat – önéletrajz és karrierterv – csatolni. A jelentkezési határidő: 2017. október 8.

További részletek a program weboldalán http://bmk.granturi.ubbcluj.ro/, valamint az alábbi e-mail címen: bmk@ubbcluj.ro.