Kiválóan szerepeltek a BBTE közgazdász hallgatói a Solvers’ Cup nemzetközi esettanulmány versenyen

A kolozsvári közgazdász hallgatókból alkotott csapat, kanadai, magyar és szlovén egyetemek csapataival versenyezve, megnyerte a verseny első fordulóját, majd szoros versenyben maradt alul a későbbi győztes kanadai csapattal szemben a Solvers’ Cup elődöntőinek második fordulójában.

2018. szeptember 14. és 17. között került sor a Solvers’ Cup nemzetközi esettanulmány versenyre Budapesten, a Case Solvers és a Budapesti Corvinus Egyetem szervezésében. A versenyre a BBTE közgazdász hallgatói is meghívást kaptak, az előző években elért nagyszerű nemzetközi versenyeredmények alapján. A kolozsvári hallgatók angol, kanadai, magyar, német, osztrák, szerb és szlovén egyetemek csapataival mérhették össze tudásukat.

A kétfordulós verseny első, 4 órás fordulójának témáját a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), a második, 10 órás fordulójának témáját az OTP Bank szolgáltatta. A 12 csapat három elődöntős csoportban versenyzett a döntőbe jutásért, amelynek jogát a csoportelsők szerezhették meg. Intézetünk hallgatói kiválóan teljesítettek a csoportküzdelmek során, megnyerték az első fordulót, összesítésben pedig második helyet szereztek a csoportban.

Gratulálunk Barabási Tamásnak, Deák Péternek, Éltes Ritának és Szabó Norbertnek, akik mindannyian a BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának magyar tagozatos hallgatóinak, valamint a GTK (Gazdasági Tanácsadó Klub) szakkollégium tagjainak!

Az elődöntős csoport, – és végül a verseny döntőjének győztese is -, a kanadai Lazaridis Egyetem csapata lett.

BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézet