Akárcsak tavaly, ez évben is számos egzotikus lepkefajjal fogadta a látogatókat az a lepkekiállítás, melynek a kolozsvári Alexandru Borza Botanikus Kert rovaremésztő növények számára fenntartott, Akvárium nevű melegháza adott otthont 2018. szeptember 20-a és 30-a között. A BBTE Biológia és Geológia Karának Taxonómiai és Ökológiai Intézete, Magyar Biológiai és Ökológiai Intézete, valamint a Botanikus Kert közös erőfeszítése révén megvalósított tárlat szervezői idén arra is hangsúlyt fektettek, hogy a látogatók a bemutatott trópusi fajok hazai rokonaival is alaposabban megismerkedjenek, tudatosítsák sokféleségüket, valamint azokat a tényezőket, melyek egyre inkább kiszorítják őket életterei(n)kből.
A kiállítás két kurátora, dr. Cristina Craioveanu, az egyetem Taxonómiai és Ökológiai Intézetének munkatársa, valamint dr. Macalik Kunigunda, a BBTE Magyar Biológiai és Ökológiai Intézetének oktatója közel harminc önkéntes biológus- és ökológushallgató bevonásával biztosította a trópusi lepkék kikeléséhez és életben maradásához szükséges körülményeket. A keltetősátrakat éjjel-nappal 30°C körüli hőmérsékleten kellett tartaniuk, a páratartalom nem eshetett 70% alá, illetve figyelembe kellett venniük a kiállításra elhozott fajok sajátos táplálkozási szokásait is. A trópusi fajok – eltérően a nálunk honosaktól – nem mind nektárevők, vannak köztük citrusféléken táplálkozók is.
A tárlat keretében 15 lepkefaj több mint 200 egyede volt megtekinthető, kikelésük előreláthatatlan sorrendje szerint. Összesen három család képviselte magát, a pillangófélék (Papilionidae), a tarkalepkék (Nymphalidae), valamint a pávaszemek (Saturniidae). A pillangófélék családjába tartoztak a Papilio palinurusok (8. kép), melyeknek egyik jellegzetessége, hogy noha szárnyaik nem tartalmaznak pigmenteket, sajátos fényvisszaverő nanostruktúrájuk révén mégis zöldes árnyalatúnak látjuk ezeket. A tarkalepkék családjából származott az Euploea core, mely természetes ellenségei számára mérgező, ezért családjának több tagja is a mérgező rokon kinézetét ölti magára. A pávaszemek családját képviselte a világ legnagyobb, akár a 30 centimétert is meghaladó szárnyfesztávolságú éjszakai lepkéje, az atlaszlepke (Attacus atlas – 2. kép). A repülő atlaszlepkék nem rendelkeznek szájszervvel, a lepkékre jellemző pödörnyelvvel, táplálkozás helyett energiájukat a párosodásra fordítják, melyben a feltűnően nagy fésűs csápjaikon elhelyezkedő kemoreceptoraik (3. kép) jutnak kiemelkedő szerephez. Szárnyvégük kígyófej rajzolatú, ami számos természetes ellenségüket elriasztja. Igazi meglepetésnek számított, hogy két, a kiállítás során kikelt atlaszlepke a melegházi körülmények között is párosodott, a nőstény petéket rakott, melyeket a biológusok megpróbálnak kikelteni. Kilógott a sorból egy hazai különlegesség, a szenderfélék családjába betagozódó kacsafarkú szender (Macroglossum stellatarum – 4. kép), mely, akárcsak a kolibri, röptében táplálkozik, jól felismerhető szapora szárnyveréséről, valamint a potrohán elhelyezkedő fekete-fehér farpamacsról.
Az őshonos fajokat Kolozsvár-környéki kaszálókon fogták be, figyelve arra is, hogy csak olyan, szeptemberben repülő fajok kerüljenek a hálóba, melyek gyakoriak, illetve a három említett család valamelyikébe tartoznak. A kiállítás mögöttes nevelési célzata az volt, hogy a gyermekközönség megismerje az egzotikus fajokkal analógiába állítható hazai fajok különlegességét és sokféleségét, valamint hogy tudatosítsa: a legközönségesebb lepkéink is veszélyben vannak az erdőirtások, a rovarirtószerek használata és természetes élettereik beszűkülése miatt. A személyre, vagy legfeljebb családra szabott, igény szerint három nyelven, románul, magyarul és angolul bonyolított tárlatvezetések, illetve az, hogy a legfiatalabbak mikroszkóp alatt is megfigyelhették a tárlat már elpusztult főszereplőit, ugyancsak közrejátszott abban, hogy az esemény túllépjen az egzotikus látványosság szintjén.
Macalik Kunigunda elmondta, hogy a kiállítás a kísérletezésre is alkalmat teremtett. A biológusoknak sikerült denevérdetektor segítségével meggyőződniük egy friss, közvetlenül a tárlatnyitás előtt megjelent tanulmány azon állítását, miszerint a bábok nem mozdulatlanok és némák, hanem veszély éreztén fenyegető mozgásba kezdenek, és magas frekvenciájú, emberi füllel érzékelhetetlen hangokat bocsátanak ki.
