November 9-én a kolozsvári Alexandru Borza Botanikus Kert immár harmadik alkalommal ad otthont a Hogyan készül a természet a télre? elnevezésű eseménynek. Ennek apropóján dr. Macalik Kunigunda botanász, múzeumpedagógust kérdeztük a környezeti nevelés jelentőségéről, kortárs kihívásairól és eredményeiről. Beszélgetőtársa Serestély Zalán volt.
S. Z.: A kolozsvári Alexandru Borza Botanikus Kertben az utóbbi években alig-alig volt olyan múzeumpedagógiai esemény, tárlat, csoportos foglalkozás, amellyel kapcsolatban ne merült volna fel a neved. Hogyan kerültél kapcsolatba a múzeumpedagógiával, miért vonz, és miben látod a szerepét helyi szinten?
M. K.: A botanikus kertbeli rendezvényeink a Botanikai Múzeumban megrendezett tevékenységsorozattal indultak. Néhány éve egy intézményi fejlesztési projekt (FDI) keretében merült fel, hogy fogadjunk a múzeumban csoportokat tárlatvezetéssel, tematikus foglalkozásokkal. Valóban, ezek többnyire múzeumpedagógiai foglalkozások voltak. Bátran vágtam bele, mivel cseperedő gyermekeim közösségeiben kiskoruktól fogva tartottam természetismereti tevékenységeket, s kevéssel azelőtt egy, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szervezte „gyorstalpalásos” múzeumpedagógiai képzésen vettem részt. A képzést Vásárhelyi Tamás biológus-muzeológus, a magyar természettudományi múzeumpedagógia iskolateremtő mestere és Molnár József tartották. Tamással, mondhatnám, a „véletlen” hozott össze, de valójában nem hiszek a véletlenekben. Történt ugyanis, hogy ismerőseim egy magyarországi fesztiválon jártak gyerekeikkel, ahol többek között környezeti nevelési foglalkozások is voltak. A barátnőm valami kapcsán azt mondta a gyermekének, hogy „tudod, ez az, amit Kunigundával is vizsgáltatok”. Erre Tamás felkapta a fejét: „Ki az a Kunigunda?” Szó szót követett, a barátnőm pedig meghozta Tamás címét, abban az évben a Kolozsvári Magyar Napokon Vásárhelyi Tamás már jelen volt a Herman Ottó Vándortanösvénnyel. Akkor merült fel az igény, hogy jönne el és tartana tanároknak egy képzést.
Egyébként nem kifejezetten a múzeumpedagógia vonz. A környezeti nevelés egyik lehetséges módját látom a múzeumpedagógiában, s mint ilyen valóban vonz. A környezeti nevelés fogalma vonult be a köztudatba, de szívesebben használom a természeti nevelés kifejezést. Ez az, ami mellett a mindennapi életben is elköteleztem magam. Helyi szinten és általában is fontosnak tartom, mivel az ember eltávolodott a természettől, s ez a távolság generációról generációra növekszik. Mivel az ember csak egyike a Földet jelenleg benépesítő fajoknak, mindenképp természetközeli, vagy a legalábbis a mostaninál természetközelibb életet kellene élnünk. A Kárpát-medencében körülbelül két generációval ezelőttig ez még működött, ma viszont tanítani kell.
S. Z.: Kelet-Közép-Európában mintha csak az utóbbi évtizedben kezdtek volna felfigyelni erre a pedagógiai ágra. Te honnan lested el a mintákat, egyáltalán milyen mértékben tűnik tanulhatónak/taníthatónak a múzeumpedagógia, van-e hozzáférhető szakirodalma, és mi az, ami már leleményesség kérdése?
M. K.: Persze, hatalmas szakirodalma van. Tanulható és tanítható. Viszont akkor az igazi, ha „zsigerből” jön. Ehhez kell egy kis pedagógusvéna, de legfontosabb a hitelesség. Úgy gondolom, hogy a természettudományok terén az élővilág rajongásig való szeretete, csodálata, a határtalan türelem elengedhetetlen az élőlények megfigyeléséhez. Számomra minden élőlény csoda. Minden alkalommal csodálkozással, tisztelettel, szeretettel tudom megfigyelni őket. Nagy örömömre szolgál, ha át tudom adni ezt az érzést másoknak, a természet dolgai iránt érdeklődőknek.
S. Z.: A környezeti nevelést olyan tevékenységnek látom, amelyben szakmai ismeretekre, állomány- és terepismeret, valamint a pedagógiai jártasságra egyaránt szükség van. Ráadásul az általad szervezett vagy társszervezett események próbálnak holisztikus képet nyújtani, akár növények, akár állatok, akár valamilyen biológiai probléma áll a homlokterükben. Mennyi rákészülést igényel ez részedről, botanászként mekkora kihívást jelent számodra, és hogyan sikerül összeegyeztetned az oktatói tevékenységeddel?
M. K.: Be kell vallanom, hogy ismeretek, jártasság és tapasztalat birtokában is minden egyes foglalkozás igen komoly rákészülést igényel. Lehet, hogy furcsán hangzik, de minden egyes tevékenységre készülnöm kell még akkor is, ha például óvodás csoportnak tartom, vagy olyan témakörben, amellyel évente többször is foglalkozom. Ez abból is adódik, hogy minden csoport más, nem is szeretem ismételni a dolgokat, mert akkor elunom magam, ráadásul minden alkalommal más a hangulatom, s minden alkalommal igyekszem belelopni a tevékenységbe valamit a természet pillanatnyi állapotából. Mindig átgondolom, hogy mi legyen a kezdet, mi legyen az, amivel felkelthetem a résztvevők figyelmét. Többek közt az tehet izgalmassá egy ilyen foglalkozást, ha nem kifejezetten azt „tálaljuk”, ami a nagykönyvekben meg van írva, hanem összefüggéseiben próbáljuk bemutatni az adott növényt, állatot vagy jelenséget. Általában az irodalom, a zene és a művészetek jól kapcsolhatók az élőlényekhez, de nem ritka, hogy a matematika, történelem, szociológia vagy technika területén is találunk kapcsolódási pontokat. Számomra nagyon élvezetes megmutatni ezeket. Nem is beszélve az illatokról, hangokról, ízekről, érzésekről, melyeket hozzájuk társíthatunk. Ebben áll a holisztikus kép. Hogy miként sikerül ezt összeegyeztetnem az oktatói tevékenységemmel? Magas szintű oktatásként, sőt nevelésként gondolok ezekre a foglalkozásokra. Magas szintű, még akkor is, ha nem egyetemi szinten történik. Tudománykommunikáció ez a javából, hiszen számtalanszor elmagyarázok nem szakmabelieknek, sőt akár kisgyerekeknek olyan ismereteket, amelyeket magas impaktfaktorral rendelkező tudományos szaklapokban közölt cikkekből sajátítok el. És ez nem mindig könnyű feladat. Sokszor egy-egy játék keretében valósul meg, amin akár évekig agyalok.
S.Z.: A múzeumpedagógia csapatmunkát igényel, különböző szakterületek és jártasságok összekapcsolását, párhuzamosan több helyszínen is zajlanak foglalkozások, bemutatók, előadások egy-egy esemény keretében. Kikre tekintesz szakmai partnerekként, van-e Kolozsváron, illetve a környezetedben vonzereje ennek a pedagógiai ágnak?
M. K.: Itt jön be az, hogy milyen szerencsés helyzetben vagyok egyetemi oktatóként. Részben azért, mert csapatot alakíthatok jelenlegi és volt hallgatóimból, akik affinitást éreznek az ilyen jellegű tevékenységek iránt. Másrészt pedig azért, mert mégiscsak a legmagasabb szakmai körökben mozgok, ahol árad a sok tudományos információ, s ha akarnám sem tudnám úgy elfalazni magam, hogy ne jussanak el hozzám. Továbbá azért is, mert bármilyen kérdés merül fel bennem, tudom, hogy kihez fordulhatok válaszért. Kérdés pedig akad bőven. Szóval szakmai partnerek vannak szép számmal, és mentorként tekintek Vásárhelyi Tamásra, akivel gyakorlatilag első találkozásunk óta vannak közös projektjeink. Ami pedig a legnagyobb örömmel tölt el, hogy volt hallgatóim között vannak néhányan, akik ezt az utat járják, és közösen eddig bármilyen felkérésnek eleget tudtunk tenni, kölcsönösen inspiráljuk egymást, tanulunk egymástól.
S. Z.: Milyen visszajelzések érkeznek a látogatók részéről, vannak például visszatérő látogatók, egyáltalán kire gondolsz rendszerint célközönségként, és kitapintható-e már valamilyen mentalitásváltás több év múzeumpedagógia tevékenység nyomán?
M. K.: A történet valójában a botanikus kertbeli projekteknél korábbra nyúlik vissza, hiszen kísérletnapjainkat, ha jól emlékszem, nyolc éve ind ítottuk el, a fizikusok által évente megrendezett, nagy sikerű Kísérletszombat mintájára. De a Magyar Biológiai és Ökológiai Intézettel legalább ennyi ideje vagyunk jelen a Kolozsvári Magyar Napokon is. Sokan azt hiszik, hogy a gyerekeket szólítjuk meg tevékenységeinkkel, pedig akik már részt vettek ezeken, tudják, hogy nem így van. A látogatók korához, igényeihez alakítjuk mindig a foglalkozásainkat, akár „családos program” kategóriába is sorolhatnánk ezeket. Célközönségünk tulajdonképpen a természet iránt legalább hajszálnyi érdeklődést mutató emberek. Abban reménykedünk, hogy ebből a hajszálból akár acélsodrony is lehet… Kolozsváron már van egy réteg, aki rendszeresen eljár a tevékenységeinkre. Mentalitásváltásról azonban egyelőre túlzás lenne beszélni.
S. Z.: A Botanikus Kertben az utóbbi körülbelül fél évtized során rendszeressé vált néhány nagyobb szabású múzeumpedagógiai esemény. Mesélnél ezekről röviden?
M. K.: Szívesen, de csak azokról beszélhetek, amelyeknek a szervezésében kollégáimmal magam is részt vettem. Ezek többnyire kétnyelvű rendezvények, Cristina Craioveanu lepkész kolléganőmmel szervezzük őket, illetve néhány éve a Botanikus Kert részéről is van egy társunk Liliana Jarda személyében. A Botanikai Múzeumban elsősorban az ott kiállított tárgyakhoz kötődő tevékenységeket illetve tárlatvezetéseket rendeztünk, gyakran különböző interaktív feladatokkal „megspékelve” ezeket. Románia flórájának gyöngyszemei címmel egy kilenc információs táblával ellátott tanösvényt alakítottunk ki, ez szabadon is látogatható, bejárható, de igény szerint vezetést is vállalunk az év bármely szakában, így természetesen minden alkalom egyedi és más-más élményt nyújt. Tavaly a gazdasági részlegben helyeztünk ki tíz információs táblát különböző haszonnövénytípusokról, ehhez kapcsolódóan is több foglalkozást kínálunk. És már harmadik éve rendezünk élőlepke-kiállítást, illetve van az őszi tematikus napunk is.
S. Z.: Szombaton, november 9-én délelőtt 10 és délután 4 óra között harmadik alkalommal szervezitek meg a Hogyan készül a természet a télre? eseményt a Botanikus Kertben. Melyek az ismétlődő, évről évre megrendezett foglalkozások, tevékenységek, illetve milyen újdonságokra, változásokra számíthatnak az idei látogatók?
M. K.: A már megszokott helyszíneken – a Botanikai Múzeumban, a japánkert, a római kertben és a nagy üvegházakban – több standnál mutatjuk be játékosan az élővilág különböző képviselőinek, növényeknek, gombáknak, zuzmóknak, rovaroknak, kétéltűeknek, hüllőknek, madaraknak és emlősöknek a télre való készülődését, amit, akárcsak előző években, idén is kézműves foglalkozások egészítenek ki.
Újdonságként idén külön téma lesz a jég alatti élet bemutatása, egyelőre a halakat állítva főszerepbe. Előadás minden évben volt, de idén ezen a téren is lesz újítás: a klímaváltozás hatásai kerülnek előtérbe a téli készülődés szemszögéből. Előző években teljes éléskamránk volt az ember téli készülődésének bemutatására, idén itt is újítunk, de mindent azért nem árulhatok el. Talán még annyit igen, hogy amennyiben az időjárás engedi, kincskeresésre indulhatnak azok, akik kalandosabban töltenék a napot.