Több mint 200 magyar középiskolás a Középiskolások Hosszú Hétvégéjén a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen

A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Tagozata és a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet 2017. szeptember 22–24. között szervezte meg, immár ötödik alkalommal, a Középiskolások Hosszú Hétvégéjét. A rendezvényre több mint 200 magyar középiskolás diák látogatott el Kolozsvárra tanáraik kíséretében. A diákok 20 város 23 középiskolájából érkeztek, szinte minden erdélyi és partiumi iskolaközpontból: Arad, Barót, Brassó, Csíkszereda, Kovászna, Kraszna, Marosvásárhely, Nagyenyed, Nagyszalonta, Nagyvárad, Nyárádszereda, Sepsiszentgyörgy, Szatmárnémeti, Szentegyháza, Székelyhíd, Székelykeresztúr, Székelyudvarhely, Szilágycseh, Szováta és Tasnád középiskolái egyaránt jelen voltak.

Az évek óta bővülő létszámú rendezvény célja, hogy a középiskolás diákok betekintést nyerhessenek az egyetem kutatói illetve oktatói munkájába, valamint a kolozsvári diákéletbe. A résztvevők ismeretterjesztő előadásokon, gyakorlati foglalkozásokon, illetve interaktív programokon vehettek részt, miközben az egyetemi bentlakásokban laktak és az étkezés is az egyetemi kantinban zajlott. A tevékenységek a közgazdaságtudománytól a filozófiáig, a geológiától a környezettudományig minden tudományterületet felöleltek, s a programok között az eligazodást mobilalkalmazás segítette.

Az idén a rendezvény keretében kiemelt jelentőséget kaptak a 10.000 alatti lakosságú települések iskolái, az itt tanuló diákok bevonását a BBTE Hozzáférés – részvétel – méltányosság a felsőoktatásban projektje tette lehetővé.

A rendezvényről készült fotók megtalálhatók az egyetem Facebook oldalán: https://goo.gl/hf2U65