A MOL Románia és a Babeș–Bolyai Tudományegyetem bejelentették együttműködési megállapodásukat, amely a modern egyetemi gazdasági oktatás fejlesztését célozza

A MOL Románia 50.000 euróval támogatja az egyetemi oktatási infrastruktúra fejlesztését, a diákok gyakorlati esettanulmány-versenyeit, valamint ösztöndíjat biztosít a legjobb tanulmányi eredményekkel rendelkező egyetemisták számára.

2020. január 29., Kolozsvár – A MOL Románia és a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) bejelentették együttműködési megállapodásukat a Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karon tanuló egyetemi hallgatók tanulmányainak és szakmai eredményeinek támogatása érdekében.

A partnerség keretében a MOL Románia három éven keresztül évente öt, egyenként 1000 eurós ösztöndíjat biztosít a legkiemelkedőbb tanulmányi eredményekkel rendelkező hallgatók számára, támogatja az elkövetkező öt évben a kari esettanulmány-versenyek megszervezését, valamint hozzájárul az oktatási infrastruktúra fejlesztéséhez, ami lehetőséget biztosít az egyetemi hallgatóknak a tantermeken kívüli önálló vagy csoportos tanulásra, felkészülésre. A MOL Románia által támogatott projektek összértéke 50.000 euró.

„A felsőoktatási intézmények a társadalom egyik fontos pillérének számítanak, hiszen ők felelnek a fiatal generációk szakmai felkészítéséért, ezért azt gondoljuk, hogy az ilyen együttműködések hatékonyan hozzájárulhatnak a munkaerőpiac aktuális kihívásainak megoldásához. Éppen ezért a MOL Románia és a Babeș–Bolyai Tudományegyetem egy újabb kapcsolódási pontot kíván létrehozni az üzleti szféra és az egyetemi oktatás között, közvetlenül diákokat célzó projektek támogatása révén. Az ösztöndíjakkal, az egyéni és csoportos tanulási terek berendezésével, valamint az esettanulmány-versenyek támogatásával igyekszünk ideális körülményeket teremteni a hallgatóknak és lehetőséget biztosítani nekik, hogy minél jobban felkészülhessenek jövőbeli pályafutásukra.” – nyilatkozta Camelia Ene, a MOL Románia ügyvezető igazgatója.

„Három-négy évvel ezelőtt a Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar egy jelentős infrastrukturális fejlesztésbe kezdett, amely egy vonzó oktatási és tudományos kutatási tér kialakítását tűzte ki célul mind az intézményben dolgozó oktatók, mind pedig az egyetemi hallgatók számára. A MOL Romániával megkötött partnerszerződés is ezt a célt szolgálja. Az együttműködés egyrészt az egyetemi hallgatók számára kíván kényelmes tanulási lehetőségeket biztosítani a kar épületén belül, másrészt pedig olyan eszközöket támogat, amelyek ösztönzik az egyetemi hallgatókat a minél jobb akadémiai teljesítmény elérésére. Bizonyossággal állíthatjuk, hogy a MOL Romániával aláírt együttműködési megállapodás elsősorban az intézményünkben tanuló közgazdász hallgatók érdekeit tartja szem előtt és jelentősen hozzájárul az oktatás magas színvonalának biztosításához.” – jelentette ki Răzvan V. Mustață, a BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának dékánja.

A ma bejelentett együttműködési megállapodás hűen tükrözi a MOL Románia és a Babeș–Bolyai Tudományegyetem elkötelezettségét, hogy részt vállaljanak a romániai oktatási rendszer korszerűsítésében, olyan standardok és módszerek alkalmazásával, amelyek a világ legrangosabb egyetemein is legjobb gyakorlatnak számítanak, a tanulási körülmények és infrastruktúra javításával, valamint olyan innovatív tanulási módszerek támogatása révén, mint a gazdasági esettanulmány-versenyek.

Az oktatási infrastruktúra javítása 40 új „tanulási pont” létrehozását célozza a Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar épületében, amely modern körülményeket biztosít az egyetemi hallgatóknak a tanuláshoz (minden ilyen tanulási pont két ergonomikus székkel ellátott íróasztalt, asztali lámpát, internet-hozzáférést, valamint konnektort és elektronikus eszközök töltésére alkalmas töltő csatlakozót bocsát a diákok rendelkezésére). Szintén a fejlesztési projekt része egy olyan zóna kialakítása és felújítása, ahol a diákok a tanórákon kívül találkozhatnak, feltöltődhetnek, nyugodt körülmények között tanulhatnak, valamint csoportos projektmunkákra is felkészülhetnek.

A MOL Romániáról

A MOL Románia a MOL-csoport egyik leányvállalata, ugyanakkor Románia egyik legjelentősebb olajipari vállalata, 25 éves jelenléttel a hazai piacon. A MOL Románia gazdag termék- és szolgáltatás portfólióval rendelkezik az üzemanyag, kenőanyag, petrolkémiai termékek és bitumen forgalmazása területén. A vállalat 227 töltőállomást, 4 bukaresti MOL töltőállomáson pedig 4 elektromos jármű (e-jármű) töltésére alkalmas töltőt üzemeltet, valamint két üzemanyag-lerakatot Mezőtelegden és Gyurgyevóban (Giurgiu), és egy LPG terminált Mezőtelegden. A körülbelül 250 alkalmazottat foglalkoztató MOL Románia székhelye Kolozsváron van, rendelkezik továbbá irodákkal Bukarestben és Aradon is. A MOL Románia volt az első olyan olajipari vállalat Romániában, amely hűségprogramot indított; a MOL MultiBonus program 2 alkalommal nyert első helyezést a QUDAL romániai hűségprogramokat rangsoroló piackutatásában. 2017-től kezdődően a MOL Románia annak a NEXT-E projektnek része, amely 40 elektromos töltőállomás telepítését célozza. A MOL Románia aktív tagja a romániai közösségeknek egy olyan kiterjedt társadalmi felelősségvállalási platform révén, amely felöleli a Mentor, Gyermekgyógyító, Zöldövezet, Tehetségtámogató és a Jogosítvány a jövőhöz programokat.

A MOL-csoportról

A MOL-csoport egy integrált, nemzetközi olaj- és gázipari vállalat, budapesti központtal, mely 26 000 fős nemzetközi és dinamikus munkaerejével, több mint 30 országában van jelen és több mint 100 éves iparági múlttal rendelkezik. A MOL kutatási és termelési tevékenységét több mint 80 éves szénhidrogén-ipari tapasztalat támogatja. Jelenleg 8 országban végez kitermelési tevékenységet és 13 országban rendelkezik kutatási eszközökkel. A MOL-csoport négy finomítót és két petrolkémiai üzemet működtet integrált ellátási lánc menedzsment keretében Magyarországon, Szlovákiában és Horvátországban. A csoport kiskereskedelmi hálózata több mint 2.000 töltőállomást számlál Közép- és Délkelet-Európa 9 országában, amelyből 227 Romániában működik.

A Babeș–Bolyai Tudományegyetemről

A Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) jelenleg az ország legnagyobb egyeteme, ahol a 2019–2020-as tanévben alap-, mester- és doktori képzésen összesen megközelítőleg 45.000 egyetemi hallgató tanul. Az egyetem történelmi hagyományai egészen 1581-re nyúlnak vissza, amellyel egyben az ország legrégebbinek tekinthető egyeteme is. A nemzetközi egyetemi rangsorok alapján a BBTE ugyanakkor az ország legszínvonalasabb egyetemének is tekinthető, a 2019-es Egyetemi Metaranking alapján például, amely több nemzetközi rangsor együttes értékelésén alapszik, már negyedik éve folyamatosan az ország első helyén található, kiemelt szakmai vonzerővel és nemzetközi jelleggel.

A Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karról

A Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar (KGTK) a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem szerves részét képezi, mint az egyetem és egyben az ország legnagyobb kara, ahol a 2019–2020-es tanévben alap-, mester- és doktori képzésen több mint 8.000 hallgató tanul. A kar által nyújtott széleskörű és minőségi képzések az intézményt országos első helyre emelik a gazdaságtudományi felsőoktatási képzések területén, amelyet a nemzetközi láthatóság és a nemzetközi rangsorok is egyértelműen alátámasztanak. A kar által nyújtott gazdasági képzés jelentős mértékben gyakorlatorientált, amely tartalmában és módszereiben dinamikusan igazodik a munkaerőpiac aktuális elvárásaihoz, valamint a gazdasági területen színvonalas képzést nyújtó külföldi egyetemek legjobb gyakorlataihoz.