BBTE Interjúsorozat

A Babeş–Bolyai Tudományegyetem egy komprehenzív, átfogó egyetem abban az értelemben, ahogyan minden szinten értékállóvá teszi az akadémiai megvalósításokat:

  • kutatás;
  • oktatás;
  • a közösségnek nyújtott szolgáltatások;
  • adminisztráció, az évente kiosztott tudományos és oktatói teljesítményért járó díjak, valamint saját alkalmazottainak nyilvánosság előtti kiemelése (pl. a hét tanára) révén.

Egy world-class típusú egyetemen a nemzetközi szintű versenyképességi előny a kiemelkedő szakembereknek köszönhető. Ők alkotják a BBTE láthatatlan/ virtuális kiválósági kollégiumát, amelynek meghatározója az az egyszerű tény, hogy tagjai – ki-ki a saját szakterületén –, a nemzetközi kiválósági szövetségben játszanak. Ebben a kontextusban a BBTE kutatásért, versenyképességért, kiválóságért és tudományos publikációkért felelős rektorhelyettese által készített kiválósági interjúk kiegészítik a fent említett egyéb eljárásokat, amelyek már értékállóvá teszik a BBTE akadémiai közösségének megvalósításait. Az elindított interjúsorozat célja, hogy azokra az egyetemi oktatókra és kutatókra fókuszáljon, akik közvetlenül hozzájárulnak a BBTE nemzetközi versenyképességének/ kiválóságának öregbítéséhez.
Az interjúkban olyan szakembereket szólaltatunk meg, akik:

  • befolyásos nemzetközi folyóiratokban (Nature/ Science/ a Web of Science adatbázisban jegyzett top 10 publikáció, az adott szakterületről) és neves nemzetközi kiadóknál publikáltak (pl. az Oxford University Press rangú kiadóknál szerzőként/ társszerzőként megjelentetett tudományos munkák);
  • nagy értékű nemzetközi kutatói projektek vezetői (pl. European Research Council/ ERC, 1.000.000 euró feletti nemzetközi projektek stb.) és/ vagy
  • jelentős nemzetközi tudományos díjat, elismerést kaptak valamely szakterületen

Az interjúkat román és angol nyelven közöljük, de egyes szövegeket magyarra és németre is lefordítunk.