Az Alexandru Borza Botanikus Kert volt 2024 egyik legnépszerűbb látnivalója

2024-ben közel 250000-en látogattak el az Alexandru Borza Botanikus Kertbe, így a tavaly is ez a helyszín volt Kolozsvár egyik legnépszerűbb látványossága.

A közönség tehát egyértelműen folyamatosan érdeklődik a Botanikus Kert kulturális és oktató jellegű programjai iránt.

„A rendkívül nagyszámú látogató a tavalyi évben újra igazolta, hogy a nagyközönség számára vonzó célpont vagyunk. A legmozgalmasabb időszak a tavasz volt, áprilisban történelmi rekordot döntöttünk a látogatók számának tekintetében: több mint 53 ezren lépték át a küszöbünket. Ebben a hónapban voltak olyan napok is, amikor több mint 5000 látogatót fogadtunk. A magas szám elsősorban a látványos tavaszi hagymás virágaink gyűjteményének – például tulipán, jácint, sáfrány és nárcisz – köszönhető. Nemcsak az évszakonként változó kollekcióink vonzottak nagy közönséget, hanem a rendszeres, változatos rendezvények is, amelyeket folyamatosan szervezünk és bővítünk. A látogatók részéről érkező pozitív visszajelzések megerősítik, hogy továbbra is Erdély egyik legfontosabb kulturális-oktatási célpontja vagyunk” – nyilatkozta dr. Mihai Pușcaș egyetemi tanár, az Alexandru Borza Botanikus Kert igazgatója.