A BBTE részéről Hartel Tibor, a Magyar Biológia és Ökológia Intézet munkatársa vett részt abban a kutatásban, mely az európai fás legelők védelmének és fenntarthatóságának lehetőségeit, az általuk nyújtott ökoszisztéma-szolgáltatások helyzetét vizsgálta.
Európa területének mára mindössze 4,7 százalékát borítják fás legelők, melyek számos ökoszisztéma-szolgáltatást nyújthatnak. Hagyományosan egyszerre szolgálták az állattenyésztést, a kiegészítő takarmánynövények, a gabona, zöldségek és gyümölcsök termesztését, de akár kisebb mennyiségű tűzifa is beszerezhető volt ezekről a területekről. Szabadidős foglalkozások, elsősorban vadászatok helyszíneiként ugyancsak népszerűek voltak. Egyrészt ökológiaiidentitás-elemeknek minősülnek, hiszen hasonló tájarculatot természetes erők – tüzek, viharok, őstulokcsordák – is létrehoztak, másrészt kulturálisidentitás-elemeknek, ugyanis az a típusú gazdálkodás, amely létrehozta és fenntartja őket, egyike a legősibb tájhasználati formáknak Európában.
A szociálökológiai perspektívájú kutatás három európai ország négy – tölgyfás legelőkben gazdag – régiójában hasonlította össze az ott élő közösségek fáslegelő-használatát és azok értékelését. Ezek közül az egyik a dél-erdélyi régió volt, ezen belül a Kőhalom, Szászfehéregyháza, Szászbuda, valamint Mese falvak közbirtokosságaihoz tartozó fás legelők helyzetét vizsgálták a kutatók. Az erdélyi szász kulturális régió kelet- és közép-európai viszonylatban az öreg tölgyfás legelők egyik utolsó mentsvárának számít. Hagyományosan közösségi erdőgazdálkodás, illetve legeltetés folyt ezeken a területeken. Utóbbi funkciójuk máig meghatározó, olyannyira, hogy a fák és cserjék szinte egyáltalán nem minősülnek értéknek a tájhasználat során. A túllegeltetés miatt nincs faújulat, a fák kiöregedtek, és fokozottan veszélyeztetettekké váltak. Ugyanakkor a vizsgált példák közül itt a legalacsonyabb az anyagi ráfordítás és a külső anyagbevitel, ami növeli a táj önfenntartó jellegét.
Spanyolország délnyugati tartományában két kulturális régió – Llamos de Trujillo és La Serena – képezte vizsgálat tárgyát. Ezeket jellemzően nagy kiterjedésű, nemzedékek óta ugyanazon családok tulajdonát képező birtokok alkotják, ahol az állattenyésztés, a zöldség-, gabona- és gyümölcstermesztés, a vadászat és a tűzifakinyerés együttesen van jelen, a két területen eltérő hangsúlyokkal. Ezzel szemben a Svédország délkeleti részén fekvő Östergötland régióban mára a fás legelők hagyományos szereplehetőségeinek java felszívódott, leginkább kulturális-történelmi, illetve esztétikai értékük miatt – vadászatok, tájékozódási versenyek, szabadtéri sportok, a kikapcsolódás helyszíneként – tartják fenn ezeket a területeket.
A tanulmány felhívja a figyelmet az erőszakos, egyterményközpontú, a szántóföldek térnyeréséhez vezető, kizárólag a terméshozamot szem előtt tartó földművelés veszélyeire, mely háttérbe szorítja a fás legelők szociálökológiai rendszerek fenntarthatóságában, azok biológiai sokféleségének védelmében játszott szerepét. A legeltetés alapú gazdálkodás költséghatékony is, hiszen a terepéül szolgáló fás legelők nagy ellenállóképességű, alacsony külső anyagbevitelt igénylő ökoszisztémák.
Közép- és Kelet-Európa legnagyobb kiterjedésű ősfás legelői Erdélyben találhatók, így a régió – a rá jellemző tájhasználat kifogásolható gyakorlatai ellenére is – követendő modellé válhat európai kontextusban a fenntartható mezőgazdasági stratégiák kidolgozásában.
[*] Mario Torralba, Nora Fagerholm, Tibor Hartel, Gerardo Moreno, Tobias Plieninger (2018): A social-ecological analysis of ecosystem services supply and trade-offs in European wood-pastures. Science Advances, 4/5.
A tanulmányismertetőt Serestély Zalán szerkesztette.