Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint 2022-ben világszerte mintegy 20 millió új daganatos megbetegedést diagnosztizáltak, amely egyetlen év alatt közel 10 millió halálesethez vezetett. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kimutatása alapján 2000 és 2022 között a rákos megbetegedések száma Európában közel 30 százalékkal emelkedett. Ráadásul az alacsonyabb jövedelmű országokban a késői felismerés és az ellátás késedelme rosszabb kimeneteleket eredményez, ami világosan jelzi, hogy a rákellenes küzdelem döntőrészt gazdasági és (szak)politikai probléma. Noha az utóbbi évtizedekben a WHO, valamint az Európai Rákellenes Terv irányelvei mentén jelentős előrelépések történtek a nemzeti rákellenes stratégiák kidolgozása terén, egy, a Journal of Cancer Policy szakfolyóiratban közölt átfogó felmérés szerint a tervek négyötödének nincs reális költségvetése, tízből kilenc figyelmen kívül hagyja a kezelésekhez való hozzáférés késedelmeit, az onkológia ellátás kapcsán pedig csupán minden ötödik terv foglalkozik a lakhelytől függő egyenlőtlenségekkel. A nemzeti rákellenes tervek java csupán „költséges porfogó” – állítja Dégi László Csaba, a tanulmány egyik szerzője, az Európai Rákszervezet (ECO) korábbi elnöke, a BBTE ombudsmanja, aki ugyanakkor pozitív példaként emeli ki Franciaország, Japán, valamint Írország világos célokkal és jól meghatározott pénzügyi forrásokkal operáló, hosszú távon is nyomon követhető rákellenes stratégiáit.
A kutatók az Egészségügyi Világszervezet és az Európai Rákellenes Terv (European Beating Cancer Plan) irányelvei mentén öt kulcsterületet határoztak meg – megelőzés, korai felismerés, ellátás, kezelés és életminőség –, majd ezen területekre lebontva vizsgálták 20 észak-, illetve dél-amerikai, ázsiai, európai, valamint kelet-mediterráneumi ország rákellenes stratégiáit. Elemzésük azt értékelte, hogy az általuk meghatározott öt területen mennyire konkrétak és végrehajthatók a tervek: megjelennek-e egyértelmű célok és intézkedések, vannak-e kijelölt feleősök és hozzárendelt források, készülnek-e előrehaladási beszámolók, illetve naprakészek-e a stratégiák. Az adatgyűjtés 2024 februárja és 2025 februárja között zajlott, elsősorban angol nyelvű, hivatalos kormányzati és szakmai forrásokra támaszkodva.
Globális perspektívában az eredmények lesújtó képet festenek. A 20 vizsgált stratégiai tervnek mindössze 65%-a rendelt hozzá kulcsszereplőket a megfogalmazott célkitűzésekhez, és alig 25%-uk rendelkezett a célok megvalósításához szükséges költségvetési tervvel. A megelőzés pillér esetében a tervek többsége, mintegy 80%-uk foglalkozott a kockázati tényezők csökkentésével, azonban kevesebb mint a felük, alig 40%-uk helyezett hangsúlyt a lakossági tudatosság növelésére. A korai felismerés területén a nemzeti rákellenes stratégiák 50%-a tartalmazott célkitűzéseket a daganatszűrő programokra vonatkozóan, míg mindössze egynegyedük határozott meg konkrét célokat a fejlett diagnosztikai eljárásokkal kapcsolatban. Az ellátás pillérben több, jól definiált cél is megjelent, melyek többek között a kiválósági központok létrehozására (35%), a több érintettet bevonó együttműködésre (50%), az egészségügyi szolgáltatók tájékozottságának erősítésére (40%), valamint a daganatregiszterek fejlesztésére (55%) vonatkoztak. A kezelés pillér jellemzően a konkrét, végrehajtható célok terén volt kidolgozatlan: alacsony arányban szerepeltek világos célkitűzések a korai hozzáféréssel (10%) és a kezelés finanszírozásával (15%) kapcsolatban, a szabályozási jóváhagyással vagy a bizonyítékkövetelményekkel pedig egyetlen stratégiai terv sem foglalkozott. Az életminőség pillér viszonylag erős hangsúlyt kapott az összes stratégiában: a tervek jelentős része világos célokat és indikátorokat határozott meg a palliatív ellátás (60%) és a támogató programok (60%) területén. A kutatásra és az innovációra irányuló igény és az ezzel kapcsolatos konkrét célok a stratégiai tervek mintegy 65%-ában megjelentek a daganatosellátás összes pillérére vonatkozóan.
Országos bontásban a világos, végrehajtható célok, a célok megvalósításához rendelt, reális költségvetés, az egyértelmű felelősségi körök kijelölése és a monitoring jelentések terén Franciaország, Írország és Japán stratégiai tervei mutatták a legjobb eredményeket, míg Ausztria, Brazília, Norvégia, Szaúd-Arábia, Svédország és Törökország dokumentumai a legalacsonyabbakat.
A vizsgált dokumentumok kidolgozottsága terén tapasztalt hiányosságok alapján a kutatók egy sor ajánlást fogalmaztak meg. Mint írják, prioritásként kezelendő a célzott finanszírozás és a hatékony erőforrás-elosztás biztosítása. Különösen a kevésbé fejlett országokban szükséges a rákellenes célokra elkülönített, független alap létrehozása. Kiemelt figyelmet kell fordítani a marginalizált közösségek, például a vidéki vagy alacsony jövedelmű csoportok célzott támogatására. A finanszírozásnak nem csupán a leggyakoribb ráktípusokra kell összpontosítania, hanem azokra a területekre is, ahol nagy a klinikai igénybevétel és kevés a terápiás lehetőség. Kiemelt célként kell kezelni az integrált rákregiszterek kiépítését. Fontos, hogy a regionális prioritások a nemzeti tervekbe is beépüljenek, különösen a decentralizált egészségügyi ellátórendszerek esetében. Támogatni kell a rákdiagnosztika, a kezelés és az ellátás innovációját, például fejlett diagnosztikai eszközök és innovatív gyógyszerek gyorsított bevezetése révén. A stratégiáknak biztosítaniuk kell minden érintett szereplő bevonását, és elő kell mozdítaniuk az árszabályozási és -visszatérítési keretek frissítését.
[*] Mark Lawler, Dégi László Csaba, Lauren Diamond, Katie Thurston-Smith (2026): Analysis and recommendations to improve national cancer control plans and policies informed by a 20 country analysis. Journal of Cancer Policy, Volume 47, March 2026, 100708, https://doi.org/10.1016/j.jcpo.2026.100708