Kolozsvárra látogattak a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány mentoráltjai

A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány (KMTA) képviselői február 24-én a Babeș–Bolyai Tudományegyetemre látogattak el, ahol jövőbeli együttműködési lehetőségekről tárgyaltak az egyetem magyar tagozatának vezetőségével, valamint közgazdász, történész, pedagógia és geológia szakos oktatókkal, intézetvezetőkkel. A találkozóra az Akadémiai Klub teremben került sor 9 órai kezdettel, majd 11 órától a KMTA tehetséggondozó programjában résztvevő diákok az egyetemen zajló magyar nyelvű képzésről kapnak tájékoztatót, valamint az egyetem múltjáról és jelenéről. Ezt követően Néda Zoltán fizikus, egyetemi tanár tartott előadást a diákoknak A fényreszabott vonalzó esete az atomórával címmel. A KMTA tehetségtámogató programjának diákjai egy képzés keretében tartózkodtak Kolozsváron.

A Kárpát-medencei tehetségkutató Alapítvány célkitűzése a Kárpát-medencében élő 16-30 éves tehetséges fiatalok felkutatása, támogatása, fejlődési lehetőségük biztosítása. Az Alapítványról és tehetséggondozó programjairól további információk elérhetők a www.kmta.hu honlapon.