Egy, a PLOS One folyóiratban frissen közölt tanulmányban Liviu Giosan geológus, a STAR-BBTE Intézet kutatója, a Woods Hole Óceánkutató Intézet vezető kutató emeritusa, valamint Reed Goodman régész, a Clemson Egyetem docense megkérdőjelezik az első városiasodott civilizáció eredetéről szóló eddigi elméleteket, azt állítva, hogy a sumér civilizáció felemelkedése szorosan kapcsolódik a folyók üledékszállító tevékenységéhez és az árapályokhoz. Állításuk szerint a sumér technikai-kulturális innovációk, urbanizációs folyamatok, valamint nem utolsósorban mítoszok olyan tájformáló folyamatokhoz köthetők, amelyek az Eufrátesz és a Tigris deltájában, illetve annak árapályos övezetében zajlottak. Noha az Uruk-kor társadalmi és demográfiai növekedését gyakran a pásztorkodásnak, kereskedelemnek és az erőforrások változatosságának tulajdonítják a szakemberek, a növekedés alapjául szolgáló terményfeleslegek nehezen magyarázhatók egyébbel, mint nagyszabású öntözőrendszerek kiépítésével, amit a megváltozott geomorfológiai tényezők indokoltak. A kutatók innovatív módszerek segítségével, geológiai, régészeti és műholdas adatok ötvözése révén rekonstruálták a korabeli tengerparti Sumer geomorfológiájának alakulását.
Dél-Mezopotámiában mintegy 5000 éve alakult ki a történelem első, közös kulturális és gazdasági alapokon szerveződő városállamhálózata, Sumer. E városiasodási folyamat gyökerei az Uruk-korba (kb. i. e. 4000–3200) nyúlnak vissza, ahol a népességnövekedés, a technológiai újítások és a fejlett munkamegosztás összetett államszerkezetek megjelenéséhez vezetett. A Mezopotámiai-síkságon az első állandó települések az Ubaid-kultúrához (kb. i. e. 6000–4000) köthetők. Ezek még kis, szórványos falvak voltak, amelyek földművelésből, halászatból, állattartásból és kézművességből tartották fenn magukat. Az ezt követő Uruk-korszakban (kb. i. e. 4000–3100) a települések sűrűsödtek, nagyobbakká és hierarchikusabbakká váltak. Az ekkor várossá fejlődő Uruk több mint 250 hektáron terült el, lakossága becslésesek szerint meghaladta a 25 000 főt. Megjelent az ékírás, valamint fejlődtek a mezőgazdasági és kézműves technikák. Az uruki kultúra kiterjedt Észak-Mezopotámia és Irán irányába, az első államszerű struktúrák kialakulását is elősegítve. I. e. 2600 után Mezopotámiában alakult ki a világ első urbanizált társadalma, ahol olyan városállamok versengtek vízért és termőföldekért, mint Ur, Kis, vagy Lagas. Bár a III. uri dinasztia bukása egyben a sumérok politikai befolyásának visszafordíthatatlan meggyengülését is jelentette, az uruki korszak úttörő jelentősége vitathatatlan.
A tengerparti Sumer morfodinamikája egyelőre kevés figyelmet kapott, szemben Mezopotámia folyómenti szakaszaival. A Perzsa-öböl mentén körülbelül 7000 éve létrejött árapályos édesvízi delták különösen alkalmasak voltak természetes, kiszámítható öntözésre, amely nem igényelt fejlett csatornahálózatot vagy gátrendszert. Az árapály ciklikus mozgása akár 100 kilométernél is mélyebben hatolt be a szárazföldi területekre, lehetővé téve a partmenti földek hatékony öntözését. Ez az öntözési rendszer kedvezett a datolyapálma-ültetvényeknek, amelyek nemcsak élelmet adtak, hanem kedvező mikroklímát is biztosítottak más gyümölcsök és zöldségek termesztéséhez. Ez a környezetileg stabil és alacsony kockázatú mezőgazdaság megalapozta az első városi közösségek, például Eridu, Uruk és Ur létrejöttét. A rendszer önszabályozó volt: az árapály elárasztotta a csatornákat, majd visszahúzódáskor kiszárította a földeket, mérsékelve a sólerakódást is.
Ahogy azonban a Tigris és az Eufrátesz deltái fokozatosan feltöltötték hordalékkal a tengeröblöt, a korábban mélyen benyúló árapályos övezet visszahúzódott a mai partvidék közelébe. Az öböl fokozatosan elzáródott a nyílt tengertől, helyén pedig kialakultak a mezopotámiai mocsárvidék. A folyók által feltöltött, termékeny területek lehetővé tették az intenzívebb mezőgazdálkodást, ami elősegíthette a városi és végső soron az állami struktúrák kialakulását. Az öntözés egyre kevésbé működött természetes módon, nagy léptékű csatornarendszerek kiépítése vált szükségessé a mezőgazdaság fenntartásához. Ez a változás társadalmi átalakuláshoz vezetett: munkaerő-mobilizációt, gazdasági koncentrációt és a politikai hierarchia kialakulását tette szükségessé.
A tanulmány amellett érvel, hogy nem a szárazság vagy klímaváltozás, hanem a partvidéken végbemenő morfodinamikai átalakulások – a kizárólag az árapályok természetes ciklicitására hagyatkozó mezőgazdaság fokozatos eltűnése – voltak döntő tényezők abban, hogy az Ubaid-kultúra decentralizált falvaiból létrejöhessen az urbanizált sumér civilizáció.
A tanulmány egyik nóvuma, hogy a morfodinamikai folyamatok, különösen az árapály civilizációs jelentőségét a sumér mítoszvilágban is próbálja azonosítani. Például Enki vízisten szerepe az édes és sós vizek szétválasztásában a torkolati övezet édesvíz-sósvíz keveredésének tapasztalatára utalhat. Az Eridu Genesis-ben fölbukkanó özönvíz-mítosz a mai Perzsa-öböl feltöltődésének, valamint a Tigris és az Eufrátesz jelentősebb tavaszi áradásainak élményét őrizhette meg a kollektív emlékezetben. Nanna holdisten kultusza pedig arra utalhat, hogy a holdciklusok és az árapály ritmusának megfigyelése a sumér időszámítás alapját képezhette.
(A kép illusztráció. Forrás: https://elfmaidsandoctopi.blogspot.com/2013/05/mesopotamia-image-dump-7-mesopotaimia.html?utm_source=chatgpt.com)
[*] Giosan, Liviu, Goodman, Reed (2025): Morphodynamic Foundations of Sumer. PLOS One, DOI: https://doi.org/10.1371/journal.pone.0329084