Dr. Soós Anna rektorhelyettes, a Magyar Tagozat vezetőjének üzenete a ballagó mesteriseknek

Kedves ballagó mesterisek!

„Ez az év más, mint a többi” – énekelhetnénk kissé átalakítva a közkedvelt születésnapi köszöntőt, akár Gaudeamus helyett is, hiszen valóban különleges körülmények között fejezték be és zárták le egyetemi tanulmányaikat. A 2020-as év mindannyiunk emlékezetében különleges évként fog megmaradni, hiszen alaposan felforgatta az életünket, átalakította a hétköznapjainkat és ünnepeinket egyaránt. Gyakran halljuk ünnepi beszédekben, hogy „történelmi időket élünk”, ám az idén ez a kissé közhelyes szófordulat nagyon is kézzelfogható jelentést nyert. Van rá esély, hogy a 2020-as világjárvány a középkor és az újkor nagy járványai mellett fog megjelenni a történelemkönyvekben, fordulóponként fognak rá hivatkozni a történészek.

Nem szeretnék most abban a vitában állást foglalni, hogy lesz-e ugyanolyan az életünk, mint a járvány előtt, hiszen ez nem az én kompetenciám. Viszont abban egészen biztos vagyok, hogy a tanulás és tanítás módját jelentősen átalakítja majd ennek a tanévnek a tapasztalata. A hagyományos módszereink egyik napról a másikra használhatatlanná váltak, és arra kényszerültünk, hogy új eszközökkel, új módszerekkel tanítsunk és tanuljunk. Mint minden válság, ez is felkészültebben ért egyeseket, mint másokat; voltak oktatók és hallgatók, akik sikeresebben küzdöttek meg a nehézségekkel, és jól tudtak alkalmazkodni a kialakult helyzethez, mások a régi, jól bejáratott módszereket próbálták használni az új körülmények között is, többnyire sikertelenül. Ez nem egyetemspecifikus jelenség: a gazdaságtól a kultúrán át a magánéletig minden egyes válság velejárója.

Ami azonban tanulságként elmondható: az igazi fejlődés a krízisekkel való találkozásban és az azokkal való megküzdés folyamatában történik meg. Válsághelyzetek nélkül viszonylag ritkán kényszerülünk arra, hogy átgondoljuk és átalakítsuk rutinjainkat, jól bejáratott szokásainkat. Az egyensúly kibillenése kényszerít arra, alkalmazkodjunk, fejlődjünk és növekedjünk. Felnőtt életpályájuk kezdetén a válságnak ez a tapasztalata legyen az a lecke, az a tanulság, amit képzeletbeli batyujukban most magukkal vihetnek. Tudatosítsák azt, hogy krízisek, válságok bármikor megtörténhetnek akár a személyes életük, akár a társadalom szintjén, ha azonban ezekben meglátják a növekedés, a fejlődés lehetőségét, akkor kreatívabban, okosabban, erősebben kerülnek majd ki belőlük, olyan dolgokra lesznek képesek, amelyeket azelőtt elképzelhetetlennek tartottak.

Az online szesszió és záróvizsgák legyenek annak a szimbólumai az Önök számára, hogy nincs megoldhatatlan helyzet, nincsenek áthidalhatatlan akadályok. Hiszem, hogy az a tudás, amit az előző években itt, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen elsajátítottak, jó alapot ad ahhoz, hogy rugalmasan és kreatívan tudjanak alkalmazkodni a legváratlanabb helyzetekhez is.