Közel fél év telt el azóta, hogy a BBTE vezetősége úgy döntött, a SARS-CoV-2 vírus terjedésének lassítása érdekében online platformokra „költözteti át” a 2019/2020-as tanév második szemeszterét. Nemcsak az egyetemi oktatás, hanem a kutatási projektek terén is óriási változások álltak be, nehézkesebbé váltak a külföldi tanulmányutak, a terepmunka, a tudományos forrásokhoz való hozzáférés, sok esetben új kutatási fókuszok bukkantak fel. Fél év egy világjárvány „életében” talán rövid távnak számít, azonban már éppen elég ahhoz, hogy adatszerű kimutatásaink legyenek bizonyos változásokról, és hogy ezek tükrében szakszerű képet alkothassunk a járvány várható, közép távú hatásaira vonatkozóan. Ankétunk eltekint a járvány orvostudományi, humánbiológiai, virológiai vagy közegészségügyi megközelítéseitől, és arra törekszik, hogy egy mozaikszerű, multidiszciplináris körkép keretében megmutassa, életünk mely területein tapasztalhatók máris kézzelfogható változások, milyen természetűek ezek, és mit vetítenek előre a következő fél-egy évre vonatkozóan. Az ankét keretében a legkülönbözőbb tudományterületeket képviselő BBTE-s szakértőket, médiaszakembert, közgazdászt, kommunikációs, illetve neveléstudományi szakembert, szociológust, pszichoonkológust, pszichológust kértünk fel, hogy ossza meg velünk a járvány hatásaival kapcsolatos tapasztalatait.
* * *
Serestély Zalán: A hitgyakorlás életünknek az a szegmense, amelyről bő fél éve még nagyon nehezen tudtuk volna elképzelni, hogy online közvetítésben is megélhető. Ehhez képest az erdélyi magyar történelmi egyházak viszonylag gyorsan reagáltak a helyzetre, számos gyülekezetben már márciusban elkezdődött az online igehirdetés. Hogyan élték ezt meg a hívek? Mennyire bizonyult hatékonynak ez a megoldás? Mennyire tudta átvenni a személyes igehirdetés és egyéb hitgyülekezeti események szerepét? Mennyire fértek hozzá az online igehirdetéshez azok az idősebb hitgyülekezeti tagok? A kijárási korlátozások közepette mintha kiéleződött volna a „törvénytisztelő”, „szabálykövető” magyar történelmi egyházak vs. a „szabálysértő” („állam az államon belül”) ortodox egyház ellentét. Vajon ennek is volt valamiféle megerősítő szerepe a magyar hívek körében?
Dr. Holló Lászlót, a BBTE Római Katolikus Teológia Karának dékánhelyettes egyetemi docensét kérdeztük
H. L.: „A szükség nagy úr” – tartja a régi mondás. A SARS-CoV-2 vírus által a Covid–19 elnevezésű betegséget okozó világjárvány következtében a világban gyakorlatilag megszűnt a közösségi élet megélésének a lehetősége, ami lételeme a vallásoknak, különösen a keresztény egyházaknak. Ebben a helyzetben az erdélyi magyar történelmi egyházak is megoldásokat kerestek. Nyilván az adott körülmények között az online világ lehetőségei kínálták magukat. Ezek, bár nélkülözik azt az alapvető sajátosságot, amit latin eredetű szóval communiónak, görög eredetűvel pedig koinoniának nevezünk, és ami az egyházak, különösen a katolikus egyház tanítása és élete számára nélkülözhetetlen, mégis a közösség találkozását valamelyes mértékben pótolják.
A koinonia kifejezés a Szentírásban ismételten előfordul a részvétel általi közösség értelmében. Ez egyfelől a keresztség és oltáriszentség (úrvacsora) által Jézus Krisztussal létrejövő közösség, másfelől ezek által meghatározott kapcsolat, melyben a keresztény közösség közösségisége jut kifejezésre.
A katolikus egyház számára azért is különösen fontos a fentiekben leírt közösség, mert a szentmisében – az igeliturgia mellett, ami a protestáns felekezetek istentiszteletének felel meg – kiemelt jelentősége van az áldozati liturgiának is, amiben a keresztény számára Krisztus kereszthalála és feltámadása válik jelenvalóvá, a szentáldozásban (úrvacsora) pedig Jézus Krisztussal egyesülhet.
Bár ez a közösség az online közvetített szentmisék, illetve istentiszteletek által nem valósulhatott meg, mégis szükséghelyzetben, a járvány által előidézett körülmények között a virtuális találkozást lehetővé tették. Így a gyülekezési korlátozások meghirdetését követően rövidesen nagyon sok plébánia, illetve egyházi közösség keretében szerveződtek online közvetített szentmisék, istentiszteletek.
A viszonylagos fegyelmezettség, amelyről történelmi egyházaink tanúságot tettek, annak köszönhető, hogy az illetékes egyházmegyei hatóságok az egyes egyházmegyékben, illetve egyházkerületekben viszonylag gyorsan szabálykövető magatartásra buzdító, általános irányvonalakat határoztak meg.
A legnagyobb problémát talán az jelentette, hogy gyakorta épp az idős, legrendszeresebben templomba járó híveink számára nem volt hozzáférhető az online közvetítések általi bekapcsolódás, de ezt főként a tévécsatornák által közvetített szentmisék/istentiszteletek, illetve a Mária Rádió pótolta.
Úgy tapasztalom, hogy az online közvetítések első számú, nyilvánvaló haszonélvezői a külföldre szakadt hazánkfiai, akik a világjárvány kitörése előtt nemigen vehettek részt anyanyelvükön celebrált szentmiséken/istentiszteleteken. Most sok esetben saját szülőfalujukból és városukból közvetített szentmisék/istentiszteletek által valamelyest jobban kielégíthették lelki igényüket, csillapíthatták honvágyukat, és nosztalgiázhattak a templombelsők szemlélésével.
Ugyanakkor az online közvetítések pozitív hozadékai közé tartozik, hogy a híveink egy olyan rétege is „eljutott” a templomba, akik egyébként nem rendszeres szentmise-/istentisztelet-látogató tagjai az egyházainknak.
Ami a „szabálykövető” magyar történelmi egyházak vs. „szabálysértő” ortodox egyház kérdését, illetve ennek magyarázatát illeti, úgy vélem ez abban ragadható meg, hogy míg a nyugati keresztény felekezetek körében a reformáció, illetve egy több évszázados szekularizációs folyamat következtében a figyelem egyre inkább a formáról a tartalomra irányul, addig az ortodoxia egésze, de különösen egyes tagjai erőteljesen ragaszkodnak a formákhoz. Az ortodox egyházzal szemben a magyar egyházak szabálykövető magatartását esetenként dicsérő médiatermékek gyakran a nem feltétlen pozitív hozadékú felsőbbrendűséget erősítették.
Sorozatunk előző részei elérhetők itt:
BBTE LAB Járványkörkép: Dégi László Csaba
BBTE LAB Járványkörkép: Rácz Béla-Gergely
BBTE LAB Járványkörkép: Bátori Anna