Sapere Aude: A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektorának üzenete a COVID-19 világjárvány kapcsán

Kedves Kollégák!

Két hét telt el a BBTE rektori tisztségének átvétele óta. Amint azt a mandátum átvételekor írott üzenetemben (https://news.ubbcluj.ro/hu/a-babes-bolyai-tudomanyegyetem-rektoranak-uzenete-a-2020-2024-es-rektori-megbizatas-atvetelekor/), „Per Aspera Ad Astra” mottóval jeleztem, eddig három irányelvet követtünk a COVID-19 járvány ezen bonyolult időszakaiban: (1) A BBTE közösség biztonságának/egészségének biztosítása; (2) Az egyetemi tevékenységek folytatása és (3) A BBTE bevonása bátorsággal és optimizmussal a járvány elleni harcban és a járvány utáni akadémiai fejlődés.

Jelen üzenetben – „Sapere Aude” mottóval – közvetíteni szeretném a jelenlegi helyzetet és a közeljövőbeli előrejelzéseket, az első üzenetben már felvetett három irányban.

A BBTE közösség biztonsága/egészsége

A BBTE vezetősége rendszeresen (naponta és hetente) ülésezik, és szigorúan és pontosan végrehajtja a járvány összefüggésével kapcsolatos országos szabályozásokat. Ezen felül a BBTE Szakértői bizottsága révén figyelmet fordítunk a nemzetközi szinten alkalmazott legjobb gyakorlatokra ebben az összefüggésben, és ezeket azonnal gyakorlatba ültetjük.

A hallgatóknak lehetősége volt, hogy elhagyják a BBTE bentlakásait, vagy (indokolt esetben) itt maradjanak. A távozók személyes tárgyai biztonságban vannak, és a szálláshoz való jogot fenntartjuk. Az itt maradók biztonságos körülmények között vannak elszállásolva. A hallgatókkal kapcsolatos valamennyi adminisztratív döntést a hallgatói képviselet bevonásával hoztuk meg. Keressük a megoldásokat arra, hogy azokat a hallgatókat, akiket a válság pénzügyileg sújtott (közvetlenül/családon keresztül), a helyzet ne hátráltassa a BBTE-n folytatott tanulmányaikban.

Ebben a tekintetben, kérjük, kövessék rendszeresen a BBTE által elfogadott intézkedéseknek szentelt weboldalt (https://www.ubbcluj.ro/en/infoubb/covid19/) a jelenleg átélt kényes időszakban. Itt megtalálják mind az általunk hozott döntéseket, mind a közösség támogatására szervezett akciókat/kampányokat, amelyekbe Önöket is részvételre hívjuk.

Az oktatási tevékenységek

A hallgatókkal és hallgatói képviselettel szoros együttműködésben gyakorlatba ültettük az oktatási tevékenységek online lefolyását annak érdekében, hogy ne befolyásoljuk a hallgatók életének folyamatát és az alapvető oktatási-kutatási tevékenységeket. A várakozásoknak megfelelően, tekintettel arra, hogy mi voltunk azok, akik bevezették Romániában a távoktatást, és tapasztalattal rendelkezünk ezen a téren, az oktatási tevékenységek online formája nagyon jól működik. Azokon a helyeken, ahol még nem hajtják végre ezeket, és/vagy nem működnek az egyetemi elvárásainknak megfelelő színvonalon, kérjük a hallgatókat, hogy jelezzenek nekünk (Soós Anna oktatási tevékenységekért felelős rektorhelyettesnek) – közvetlenül vagy képviselőikön keresztül – hogy mihamarabb azonosítsuk és kiküszöböljük az okokat. Az átfedések/zavarok elkerülése érdekében fontos, hogy az online tevékenységek a hagyományos órarendet tartsák tiszteletben; az órarend bármilyen módosítása az intézetigazgató/dékán jóváhagyásával lehetséges. Arra kérjük a hallgatókat is, hogy viseljék el a kényelmetlenségeket, mivel az online tevékenységekben most már nem a szórakoztató elem az elsődleges (amint azt mindannyian megszokhattuk, amikor önként navigálunk online), hanem egy oktatási elem, amely időnként erőfeszítést igényelhet, és fáradtsághoz vezethet. Ezért alapvető fontosságú egy új napi rutin tervezése, amely az online tevékenységeket is tartalmazza. (Azok, akiknek oktatási segítségre vagy támogatásra van szüksége a tanulási folyamatban, segítségért, tanácsadásért folyamodhatnak a BBTE tanulási központjához: http://studhub.centre.ubbcluj.ro/hu/)

Az egyetemi autonómia által megengedett kereteken belül, a 2020. március 23-i vezetőségi gyűlés megbeszélései alapján megkezdtük a licensz-/mesteri/doktori dolgozatvédések online formájának egyetemi előkészítését. Reméljük, hogy erre nem kerül sor, és a védések a hagyományos keretek között kerülhetnek sorra, de szükség esetén fel leszünk készülve, és felkínáljuk végzőseinknek ezeket a lehetőségeket, hogy ne befolyásoljuk életútjukat. Így tehát bármilyen változatra készen állunk.

Bátorítunk minden akadémiai tevékenységet – oktatási/tudományos/társadalmi kapcsolatokat – az akadémiai tisztesség és biztonság körülményei között! Az eddigi tapasztalatok alapján, a nemzetközi modellekkel összehangolva az elkövetkező napokban – szükség esetén – új ajánlásokat fogunk tenni a gyakorlat és képzések végrehajtására azokon a területeken, ahol a szakképzési komponens erősen jelen van (pl. sport, színház, zene stb.), valamint az egzakt és természettudományok (fizika, kémia, biológia, környezettudományok stb.) terén.

Kötelezettségvállalás a Társadalomért a BBTE-n

A BBTE aktívan részt vesz a társadalomnak a járvány elleni küzdelmében a szakhatóságok/intézmények rendelkezésére bocsátott felszerelés, anyagok, szakemberek és tanácsadás révén, a közösség közvetlen szolgálata révén (pl. pszichológiai, önkéntes tevékenység az elszigetelt időskorúak megsegítésére, véradás stb.), valamint azonnali vagy válság utáni jótékony hatással rendelkező kutatások révén. Ezen tevékenységek némelyike itt található: https://www.ubbcluj.ro/ro/infoubb/covid19/#comunitate_ubb, és bátorítunk mindenkit, hogy vegye igénybe a szolgáltatásokat, és/vagy vegyen részt egyes közhasznú tevékenységekben. Nem hangsúlyozzuk túl ezeket a dolgokat, nem versenyezünk senkivel, aki a válságot önreklámra próbálja felhasználni, és csak akkor tettük ezeket nyilvánossá, amikor a társadalom javát szolgálta, nem pedig a BBTE imázsát. És folytatjuk ugyanígy!

 

Kedves kollégák! A jelen helyzetben senkinek nincs alapértelmezett megoldása az előttünk álló vagy felmerülő problémákra. Ezért fontos, hogy: (1) világosan meghatározzuk a problémákat; (2) létező megoldásokat keressünk rájuk; (3) kreatívak, optimisták és innovatívak legyünk ott, ahol még nem léteznek megoldások, és (4) viseljük el a kényelmetlenségeket. E megoldások némelyike ​​fennmaradhat a válságon túl is. Így a válság ösztönözhet bennünket a BBTE gyors digitalizálására, a hallgatók rájöhetnek, hogy az online térnek fontos oktatási funkciója van, nem csupán a szórakoztatás dominál, a tanárok modernizálhatják az előadásaikat és az oktatási módszereiket (pl. a. a jövőben az online oktatás a hagyományos kiegészítőjévé válhat, kiterjesztve azt, b. ha kiszálláson vagyunk, például konferenciákon, egyes akadémiai tevékenységeket már nem késleltetünk, hanem online folytatjuk, stb.), a kutatók fejleszthetik hálózatépítési tevékenységüket, felgyorsíthatják a nemzetközi társszerzős publikációk megírását és távmentorált kutatásokat, és az adminisztratív személyzet megtapasztalhatja, hogy a digitalizálás mindannyiunk számára megkönnyíti a munkát, és még akár vonzóbbá is teszi.

 

dr. Daniel David egyetemi tanár,

a BBTE Rektora